Gyakorlati bölcsesség (GYB) című könyvében (2010) Barry Schwartz jó példát ad arra, hogyan működik valójában a gyakorlati bölcsesség. Leírja, ahogy egykor Arisztotelész figyelte az athéni mesterembereket, akik úgy oldották meg minden feladatukat és „problémájukat”, hogy megtanultak improvizálni és mentálisan rugalmassá válni. Arisztotelész megfigyelte, ahogy ácsok, cipészek, kovácsok és kőművesek praktikus megoldásokat találtak minden helyzetre. A Leszbosz szigeti kőművesek érdekelték a legjobban, mert feltaláltak egy ólomból készült rugalmas vonalzót, a mai mérőszalag egyik elődjét. Azért volt szükségük erre a „rugalmas vonalzóra”, mert kerek oszlopokat kellett faragniuk meghatározott kerülettel.
Arisztotelész látta, hogy minden egyes helyzet egyedi, gyakran egyénre szabott megoldást igényelt. Így arra a következtetésre jutott, hogy minden szabály alkalmazásához alaposan figyelembe kell venni az egyedi körülményeket. A kőművesek esetében a vonalzót meg kellett hajlítani, hogy illeszkedjen a körülményekhez. Más szavakkal, a merev szabály mereven alkalmazva nem old meg semmit. Gyakorlati bölcsességre van szükség ahhoz, hogy a szabályok helyes (rugalmaas, nem merev) alkalmazására kerüljön sor.
Arisztotelész egy lépéssel tovább vitte ezt a gondolatfolyamatot a szociális szférára. Milyenek lennének az ilyen példák abban a szférában, ahol nem egy darab kővel van dolgunk, hanem ahol arról van szó hogy hogyan zajlik két emberi lény között az interakció?
Gyakorlati bölcsességre van szükségünk, amikor meg akarjuk találni a megfelelő fajta cselekvést vagy a megfelelő fajta megoldást egy bizonyos helyzetre. Mi történik, ha csupán a merev szabályokat használjuk merev módon, anélkül hogy figyelembe vennénk az egyedi körülményeket? Rossz eredményeket kapunk, és cselekedetünk akár valamiféle kellemetlenséget vagy kárt okozhat valaki másnak, vagy annak a közösségnek vagy szervezetnek, amelyben tevékenykedünk.
De társadalmi összefüggésben egy másik létfontosságú, egyedien emberi tényező is szerepet játszik: az indíték. Mi az indítéka (szándéka) a cselekvésünknek? Szándékosan vagy véletlenül tettünk valamit? Hogy lehetünk képesek arra, hogy tudatos indítékunk legyen arra, hogy valami jót vagy valami rosszat tegyünk? Arisztotelész szerint az embert bizonyos képességek különböztetik meg az állatoktól, mint például a „tudatos gondolkodás” és az „emberi beszéd”. Az indíték (melyhez kapcsolódik a motiváció is) nyilvánvalóan szintén olyan tulajdonság, amit az emberi léttel kapcsolunk össze. Valóban létfontosságú, mert nélkülözhetetlen összetevője a gyakorlati bölcsességnek.
Ha arra törekszünk, hogy megértsünk egyedi szituációkat (nem csak általános helyzeteket) a körülmények és az indíték alapján, elkerülhetetlennek fogjuk találni, hogy az agyunk felépítsen egy belső képet a körülmények, indítékok és a „cselekvők” közötti kölcsönös kapcsolatokról. Ez a képzelőerőnkön keresztül történik. De ahol az indíték is érintett, azt a kifejezést kell használnunk, hogy: morális képzelőerő.
A morális képzelőerő feltárja számunkra az emberi cselekvések és reakciók mélyebb kontextusait. Azt igényli az elménktől, hogy empátiával közelítsen a cselekvések és reakciók lehetséges következményeihez. Mélyebb érzéseinket és ítélőképességünket táplálja. A kontextusok árnyalatait lehet megragadni és megtapasztalni a morális képzelőerő által, épp úgy, ahogy a szemnek megvan a képessége arra, hogy megtapasztalja a szívárvány színeinek vagy egy gazdagon színezett festménynek az árnyalatait.
Nem lehetünk meg morális képzelőerő nélkül, ha helyes ítéleteket és döntéseket akarunk hozni nehéz emberi szituációkban vagy egy nehéz esetben. Talán ez volt az egyik oka, hogy Albert Einstein úgy tartotta, a képzelet (kepzelőerő) fontosabb, mint a tudás.
A morális képzelőerő az egyik kulcsa az angol precedens jogrendszer megértésének, ami láthatóan gyönyörűen meg lett tervezve arra, hogy megakadályozza a jogászokat abban, hogy merev törvényekbe iktatott szabályok szolgáivá váljanak. Ha valakiben nincs motiváció arra, hogy használja és gyakorolja azt a képességet, hogy összevesse egy ügyben a körülmények és indítékok hasonlóságait és különbségeit más ügyekhez képest (ami a normális és egészséges gyakorlat a precedensjogban) akkor a morális képzelet és a gyakorlati bölcsesség elsorvadnak. Itt helyénvaló az a mottó, hogy: „használd vagy elveszted” (“use it or loose it”). Ez volt az oka annak, hogy a precedens jog rendszer elvetette azt a régi szász törvényt, amely kimondta, hogy a körülmények, szándékok és indítékok nem fontosak. A régi rendszer szerint a bűn azért volt bűn, mert az általános szabály kimondta róla, hogy bűn.
Mostanra a világunk annyira kifinomulttá vált, hogy a gyakorlati bölcsesség alkalmazása nélkül az érzés és a gondolkodás házassága, amiről Platón beszélt, amikor az ember rendezett kötődéseire (szabályozott érzelmeire) utalt, és amire C. S. Lewis emlékeztetett minket Az Emberiség Felszámolása című klasszikus könyvében, arra van ítélve, hogy válással végződjön. Ez a válás, mint minden válás, keserű – mert rögzített és mindenható szabályok lépnek fel ott, ahol valaha megvolt a választás szabadsága (különösen ott ahol gyerekek vannak).
A gyakorlati bölcsesség továbbá része egy szorosan összefüggő folyamatnak, amiben olyan tulajdonságok, mint az empátia és önszabályozás kölcsönös kapcsolatba kerülnek és csatlakoznak más képességekhez, mint a morális képzelőerő és a memória. Ez a folyamat egyáltalán nem lineáris. Még az emberi beszéd és a felegyenesedett testtartás is fontos szerepet játszanak ebben a szoros rendszerben. Már a nyelvünk is sokat elmond ezekről a kapcsolatokról, mivel „egyenes emberről” vagy „gerinctelen” emberről beszélünk, amikor fel akarjuk hívni a figyelmet egy ember személyiségének minőségére.
A gyakorlati bölcsesség keretében mindig az emberi képességek helyes használatával foglalkozunk. Csak ha megtanuljuk ezt a helyes használatot, akkor („indirekt” módon) válnak a körülmények kedvezővé a gyakorlati bölcsesség számára, hogy növekedjen és gyümölcsözővé váljon. Legmagasabb emberi képességeink helytelen használata és az azokkal való visszaélés a manapság jellemző társadalmi és pszichológiai széthulláshoz és kiábránduláshoz vezet.