Egy szakmai beszámoló (“hozzuk be as érzelmi intelligenciát a munkahelyekre”címmel) melyet egy Konzorcium a Szervezeti Érzelmi Intelligencia Kutatásáért adott ki, már 1998-ban úgy bescült, hogy az amerikai vállalatok 16,8 milliárd dollárt veszítettek évente azáltal, hogy nem fordítottak figyelmet a megfelelő irányelvekre a munkahelyi érzelmi intelligencia fejlesztéséhez. Habár egyre több érzelmi intelligenciával és viselkedésváltozással foglalkozó kutatás mutatta ki, hogy igenis lehetséges bármilyen korú embereknek segíteni abban, hogy érzelmileg intelligensebbé váljanak a munkában. Ez azt jelenti, hogy az olyan tulajdonságok, mint empátia, együttműködés, társadalmi képességek és öntudatosság erősíthetők a megfelelő eszközökkel és stratégiával.
A gond az volt, és még mindig az, hogy sok program nem képes felismerni az alapvető tényeket, amikre a stratégiát alapozni kell. A legfontosabb tény mind közül az, hogy két eltérő fajtájú tanulás van, amiket nem szabad összekeverni.
A kétféle tanulás
Az ipari képzési és fejlesztési programok gyakran nem képesek megérteni a különbséget aközött, amit kognitív tanulásnak és amit érzelmi tanulásnak nevezünk. Lássunk egy példát. Vegyük egy informatikai szakember vagy egy mérnök példáját, aki félénk, csendes és szeret teljesen belemerülni munkájának technikai részleteibe. A kognitív tanulás bizonyára megérteti vele, hogy a másokkal való együttműködés, ismeretségek kötése és kapcsolatok építése jó dolog lenne, de csupán tudni ezeket a dolgokat még nem teszi őt alkalmassá arra, hogy meg is tegye.
A képesség ezeknek a dolgoknak a véghezvitelére teljesen más készségeken múlik, amik az érzelmi intelligencia kategóriájába esnek. Itt a kognitív tanulás egyáltalán nem segít. Egy alapvetően más fajtájú tanulásra van szükség.
Az érzelmi inkompetencia gyakran mélyen berögzült szokásokból ered, amiket életünk korai szakaszában tanultunk. Ahogy az emberek szert tesznek gondolkodási, érzési és cselekvési szokásaikra, az ezeket támogató idegi kapcsolatok és idegpályák lassan dominánssá válnak, és ezek lesznek az „alapbeállítások”. Tehát, a félénk IT-szakembernek meg kell találnia a módját, hogy újravezetékezze (neuroplasztikus technikákkal) az idegi áramköröket, amik azokból a szokásmintákból nőttek ki, melyeket eredetileg „örökölt” tanulmányai és neveltetése stb. során. Ha sikerrel jár ebben, „kinőhet” egy új, „érzelmileg intelligens” minta.
Az érzelmi képességek, mint az empátia vagy az együttműködés, különböznek a kognitív képességektől, mert az agy más részeiben gyökereznek. További agyterületek (például az amigdala) érintettek az érzelmi tanulásban. Hatékony érzelmi intelligencia tanuláshoz újra kell hangolni áramkörök egész sorát, amiket a kognitív tanulás nem használ.
Megváltoztatni szokásokat, például kapcsolatot teremteni emberekkel ahelyett, hogy elkerülnénk őket, érzékeny és konstruktív visszajelzéseket adni, vagy összetett kontextusokat kommunikálni sokkal nehezebb, mint egyszerűen új információkat megtanulni. Az információtanulás megfelelő az információs korban, de nagyon keveset ér A Bölcs Gazdaság korában, ami felé (különösen 2008 óta) sodródunk.
Rá kell jönnünk, hogy nagyobb érzelmi kompetenciák tanulása nehéz lehet, mert szembeszáll sok régóta alakított szokásunkkal és hiedelmünkkel. Továbbá a nem-kognitív tanulás sokszor elég hosszú folyamat, melyben sok az ismétlés és a gyakorlás (mint például a zongorázni vagy golfozni tanulásnál). Ez azért van, mert először ki kell tanulni a régi szokásokból és szokásmintákból, és utána kell megtanulni az új szokásmintákat, és hagyni, hogy a hozzájuk tartozó idegpályák „kinőjenek”.
„A kiválóság tehát nem tett, hanem szokás.”
Arisztotelész